Vajon a bűn zsarátnokának van-e valamilyen törvénye?

A hatodik problémát így közelítjük meg: úgy látszik, hogy a bűn zsarátnokának nincs valamiféle törvénye.

1. Isidorus az Etimológia 5-ben ugyanis ezt mondja: "A törvény megegyezik az ésszel." Ámde a bűn zsarátnoka nem egyezik meg az ésszel, hanem inkább eltér attól. Tehát a bűn zsarátnokának nincs törvény-jellege.

2. Ezenkívül, minden törvény kötelező érvényű: akik nem tartják meg, azokat törvényszegőknek nevezik. Ámde nem válik törvényszegővé, aki nem követi a bűn zsarátnokát, hanem inkább az válik törvényszegővé, aki követi. Tehát a bűn zsarátnokának nincs törvény-jellege.

3. Ezenkívül, a törvény a közjóra irányul, amint fentebb (q.90, a. 2) mondottuk. Ámde a bűn zsarátnoka nem a közjóra, hanem inkább valamely privát jóra irányul. Tehát a bűn zsarátnokának nincs törvény-jellege.

Ezzel szemben áll, amit az Apostol mond a Róm 7,23-ban: "Tagjaimban más törvényt észlelek, és ez ellenkezik értelmem törvényével."

Válaszul azt kell mondanunk, a törvény lényegileg a szabályozó és mértékadó személyben van, amint fentebb (a. 2) mondottuk; részesedés által pedig a szabályozott személyben, vagyis abban létezik, akinek a törvény mértéket szab. Ezért a törvény alattvalóinak minden irányulása részesedés szerinti értelemben törvénynek mondható, ahogy ez a fentebb mondottakból látható. Ámde a törvény alattvalóiban a törvényhozótól származó kétféle irányulás található. Egyik módon, amennyiben a törvényhozó közvetlenül készteti alattvalóit valamire, és némelykor a különböző alattvalóit különböző actusokra. Ilyen értelemben mondható, hogy más a katonák és a kereskedők törvénye. Másik módon közvetve, amennyiben a törvényhozó megfosztja valamely alattvalóját valamilyen méltóságtól, s ebből az következik, hogy az illető átmegy egy másik rendbe és mintegy másik törvény hatálya alá kerül: például, ha a katonát a katonaságból kitaszítják, a parasztok vagy a kereskedők törvénye vonatkozik már rá.
Így tehát a törvényhozó Isten uralma alatt álló különböző teremtményeknek különféle természeti irányulásai vannak, ezért ami az egyiknek valamilyen módon törvény, az a másik számára törvényellenes: ezért mondhatjuk, hogy dühödtnek lenni bizonyos értelemben a kutya törvénye, de ez a juh vagy más szelíd állat törvénye ellen van. Az tehát az ember törvénye, amelyet saját adottságának megfelelően isteni rendelkezésből kapott, hogy az észnek megfelelően cselekedjen. Ez a törvény annyira érvényes volt a kezdeti állapotban, hogy a törvényen kívül vagy a törvény ellen semmi sem késztethette az embert. De amikor az ember elszakadt Istentől, az érzékiség kívánságának hatása alá került, és ez mindenkivel konkréte annál inkább megesik, minél inkább eltér az észtől és így bizonyos módon az állatokhoz válik hasonlóvá, a Zsolt 48,21 szerint: "Bármilyen méltóságban volt is az ember, nem használta az értelmét, az igavonó állatokhoz hasonlított és hasonlóvá vált hozzájuk."
Így tehát maga az érzékiség irányulása, amit a bűn zsarátnokának mondunk, más érzékelő lényekben abszolút értelemben törvény-jellegű, mégpedig oly módon, hogy az ilyen lényekben közvetlen irányulása szerint törvénynek mondható. De az emberekben ily módon nem törvény, hanem eltérés az ész törvényétől. De amennyiben az isteni igazságosság megfosztja az embert eredeti megigazultságától és értelmi tisztánlátásától, az őt irányító érzéki vágy annyiban törvény, amennyiben az isteni törvényből eredő büntetés, amely kitaszítja az embert a sajátos méltóságából.

Az első ellenvetésre tehát azt kell mondanunk, hogy ez az érv a bűn önmagában vizsgált zsarátnokából indul ki, ahogy az a rosszra hajlik. Így ugyanis nem törvény-jellegű, amint mondottuk, de törvény-mivolta van, ahogy az isteni törvény igazságosságából következik, mintha azt mondanánk: az a törvény, hogy egy nemes embert a saját vétke miatt engedjenek szolgai munkára vezényelni.

A második ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy ez az érv abból indul ki, hogy a törvény szabály és mérték: így ugyanis a törvénytől eltérők törvényszegőkké válnak. Ámde a bűn zsarátnoka nem ilyen értelemben törvény, hanem egyfajta részesedés által, amint fentebb mondottuk.

A harmadik ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy ennek az érvnek a kiindulópontja a bűn zsarátnoka sajátos irányulása szerint, nem pedig eredeti mivoltát tekintve. Ha azonban az érzékiség irányulását úgy vizsgáljuk, ahogy az állatokban található, így a közjóra, vagyis a természet faji, illetve egyedi fenntartására irányul. Az emberben is így van ez, amennyiben az érzékiség alá van vetve az észnek. De a bűn zsarátnokának nevezzük, amennyiben eltér az ész rendjétől.