Vajon készség-e a természettörvény?

Az első problémát így közelítjük meg: úgy látszik, hogy a természettörvény készség.

1. A Filozófus ugyanis ezt mondja az Etika 2-ben: "Három van a lélekben: potentia, készség és szenvedőlegesség." Ámde a természettörvény nem lelki potentia vagy szenvedőlegesség, ahogy ez az egyes potentiák és szenvedőlegességek felsorolása révén nyilvánvaló. Tehát a természettörvény készség.

2. Ezenkívül, Basilius szerint a lelkiismeret vagy synderesis "értelmünk törvénye", ami csakis a természettörvényre érthető. Ámde a synderesis készség, ahogy az Első Részben (q. 79, a. 12) mondottuk. Tehát a természettörvény készség.

3. Ezenkívül, a természettörvény mindig az emberben marad, ahogy alább (a. 6) kifejtjük. Ámde az emberi ész, amelyhez a törvény tartozik, nem mindig gondolkodik a természettörvényről. Tehát a természettörvény nem actus, hanem készség.

Ezzel szemben áll, amit Augustinus mond a De Bono Coniugali-ben: "A készség az, amivel valaki akkor él, amikor szükséges." Ámde a természettörvény nem ilyen: benne van ugyanis a csecsemőkben és az elkárhozottakban is, akik általa cselekedni nem képesek. Tehát a természettörvény nem készség.

Válaszul azt kell mondanunk, hogy valami kétféle értelemben mondható készségnek. Egyik módon sajátos és lényegi értelemben: és így a természettörvény nem készség. Fentebb (q. 91, a. 1) ugyanis mondottuk, hogy a természettörvény az ész által alkotott valami, ahogy az ítélet is az ész műve. Ámde nem ugyanaz, amit valaki alkot és aminek a segítségével cselekszik: az ember ugyanis a nyelvtan készségével alkot megfelelő beszédet. Mivel pedig a készség az, aminek a segítségével valaki cselekszik, lehetetlen, hogy valamely törvény sajátos és lényegi értelemben készség legyen.
Másik módon készségnek mondható az, amit a készség által birtokolunk, ahogy hitnek mondható, amit hittel elfogadunk. Mivel pedig a természettörvény parancsolatait olykor ténylegesen vizsgálja az ész, máskor viszont ezek csupán készségszerűen vannak benne, utóbbi módon mondhatjuk, hogy a természettörvény készség. Ahogy a spekulatív észben a bizonyíthatatlan elvek sem azonosak magával az elvek készségével, hanem olyan elvek, amiknek van készsége.

Az első ellenvetésre tehát azt kell mondanunk, hogy a Filozófus az idézett helyen az erény nemét szándékolja vizsgálni, és mivel nyilvánvaló, hogy az erény a cselekvés egyfajta lételve, csak azokat említi, amik az emberi cselekedetek lételvei: a potentiákat, a készségeket és a szenvedőlegességeket. Ámde e hármon kívül más dolgok is vannak a lélekben: bizonyos actusok (például az akarás az akaróban), a megismert dolgok a megismerőben, és a lélek természeti sajátosságai is a lélekben vannak, mint például a halhatatlanság és más hasonlók.

A második ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy a synderesis értelmünk törvényének annyiban mondható, amennyiben a természettörvény parancsolatait tartalmazó készség, és ezek a parancsolatok az emberi cselekedetek alapelvei.

A harmadik ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy ez az érv arra következtet, hogy a természettörvényt készségszerűen birtokoljuk, és ezt mi elfogadjuk.

Az ellentétes ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy olykor valamilyen akadályozó tényező miatt nem tud élni valaki azzal, ami készségszerűen benne van: például az ember alvás közben nem tud élni a tudás készségével. Hasonlóképpen a kisgyermek életkori fogyatékossága miatt nem tud élni az elvek értésének készségével, valamint a készségszerűen benne lévő természettörvénnyel.