Vajon a törvény mindig a közjóra irányul-e?

A második problémát így közelítjük meg: úgy látszik, hogy a törvény nem irányul mindig a közjóra mint célra.

1. A törvény ugyanis parancsol és tilt. Ámde a parancsok egyedi javakra irányulnak. Tehát a törvény célja nem mindig a közjó.

2. Ezenkívül, a törvény a cselekvésre irányítja az embert. Ámde az emberi cselekedetek egyediek. Tehát a törvény is valami egyedi jóra irányul.

3. Ezenkívül, Isidorus szerint: "Ha a törvény az észen alapul, törvény lesz minden, ami az észen alapul." Ámde az észen alapul nemcsak az, ami a közjóra, hanem az is, ami az egyén javára irányul. Tehát a törvény nemcsak a közjóra irányul, hanem az egyes ember egyéni javára is.

Ezzel szemben áll, amit Isidorus mond az Etymologia 5-ben: a törvényt "nem az egyén, hanem a polgárok közös hasznára hozzák".

Válaszul azt kell mondanunk, hogy a törvény az emberi cselekedetek lételvéhez tartozik, mivel szabály és mérték, amint mondottuk (art. 1). Ámde ahogy az ész az emberi cselekedetek lételve, ugyanúgy magában az észben is van valami, ami lételv minden más szempontjából. Ezért a törvénynek elsodlegesen és leginkább ezzel kell kapcsolatban lennie.
Ámde a gyakorlati ész tárgyában, a cselekvés területén az elso lételv a végso cél. Az emberi élet végso célja pedig a boldogság, ahogy fentebb (q. 2, a. 7) mondottuk. Ezért a törvénynek leginkább a boldogságra irányuló rendre kell figyelemmel lennie.
Továbbá, mivel minden rész az egészre irányul, mint tökéletlen a tökéletesre, és az egyén a tökéletes közösség része, a törvénynek sajátosan a köz boldogságára irányuló rendre kell figyelemmel lennie. Ezért említi a Filozófus is a törvény definíciójával kapcsolatban a boldogságot és a politikai közösséget. Ezt mondja ugyanis: "Igazságos törvényeknek azokat mondjuk, amik a politikai közösség egészének és részeinek boldogságát létrehozzák és megorzik." A tökéletes közösség ugyanis az állam, ahogy a Filozófus mondja.
Ámde minden nemben az a többiek lételve, amit legnagyobbnak mondunk, és minden másról ehhez viszonyítva beszélünk. Például a legmelegebb tuz az oka a melegségnek az összetett testekben, amiket annyiban mondhatunk melegnek, amennyiben részesednek a tuzbol. Ezért szükségszeru, hogy mivel a törvény irányul leginkább a közjóra, az egyén cselekvésére vonatkozó minden más parancsnak csakis akkor van törvény-jellege, ha a közjóra irányul. Tehát minden törvény a közjóra irányul.

Az elso ellenvetésre tehát azt kell mondanunk, hogy a parancs a törvény alkalmazása a törvény által szabályozott dolgokra. Ámde a közjóra való irányulás, ami a törvény lényegéhez tartozik, alkalmazható az egyéni célokra. Ezért bizonyos egyedi dolgokról is adnak parancsokat.

A második ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy a cselekedetek ugyan egyediek, de a közjóval kapcsolatba hozhatók, de nem a nem vagy a faj egyetemességével, hanem a cél-ok közössége miatt, mivel a közjó közös célnak mondható.

A harmadik ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy amint minden csakis akkor biztos szilárdan a spekulatív ész számára, ha visszavezetheto az elso /bizonyíthatatlan/ elvekre, ugyanúgy csakis akkor biztos szilárdan bármi is a gyakorlati ész számára, ha vonatkozásba hozható a végso céllal, ami a közjó. Ami pedig ily módon alapul az észen, a törvény jellegével rendelkezik.