Vajon a törvény hatása-e jóvá tenni az embereket?

Az első problémát így közelítjük meg: úgy látszik, hogy a törvény nem teszi jóvá az embereket.

1. Az emberek ugyanis az erény által jók: ugyanis "az erény jóvá teszi a birtokosát", ahogy a Filozófus mondja az Etika 2-ben. Ámde az erényt az embernek egyedül Isten adja: ugyanis Ő az, aki "azt bennünk nálunk nélkül műveli", amint fentebb (q. 55, a. 4) mondottuk az erény definíciójában. Tehát a törvény nem teszi jóvá az embereket.

2. Ezenkívül, a törvény csakis akkor használ az embernek, ha az ember engedelmeskedik a törvénynek. De az, hogy az ember engedelmeskedik a törvénynek, a jóságából származik. Tehát az emberben a jóság előfeltétele a törvénynek. Tehát a törvény nem teszi jóvá az embereket.

3. Ezenkívül, a törvény a közjóra irányul, amint fentebb (q. 90, a. 2) mondottuk. Ámde egyesek jól viselkednek a köz ügyeivel kapcsolatban, de a saját dolgaikban nem. Tehát nem a törvényhez tartozik, hogy jóvá tegye az embereket.

4. Ezenkívül, bizonyos törvények zsarnokoktól származnak, ahogy a Filozófus mondja a Politika 3-ban. Ámde a zsarnok nem az alattvalói jóságára, hanem csak a saját hasznára törekszik. Tehát a törvény nem teszi jóvá az embereket.

Ezzel szemben áll, amit a Filozófus mond az Etika 2-ben: "Bármely törvényhozónak akarata az, hogy a polgárokat jóvá tegye."

Válaszul azt kell mondanunk, hogy - amint fentebb (q. 90, a. 1) mondottuk - a törvény semmi más, mint az elöljáró értelmének követelménye, amivel az alattvalóit kormányozza. Ámde bármely alattvaló erénye az, hogy megfelelően alávesse magát annak, aki kormányozza, ahogy azt látjuk, hogy a haragvó- és a vágyóképesség erénye abban áll, hogy megfelelően legyenek alávetve az észnek. Ily módon "bármely alávetett lény erénye az, hogy megfelelően alá legyen vetve a parancsolójának", ahogy a Filozófus mondja a Politika 1-ben. Ámde minden egyes törvény arra irányul, hogy az alattvalók engedelmeskedjenek neki. Ezért nyilvánvaló, hogy a törvény sajátossága, hogy a neki alávetetteket erényessé tegye. Mivel pedig az erény "jóvá teszi a birtokosát", az következik, hogy a törvény sajátos hatása az, hogy jóvá tegye abszolút értelemben, vagy bizonyos szempontból azokat, akik számára adva van. Ha ugyanis a törvényhozó a valódi jóra, vagyis az Isten által szabályozott igazságosság szerinti közjóra törekszik, az következik, hogy az emberek a törvény által abszolút értelemben jókká lesznek. Ha pedig a törvényhozó olyan jóra törekszik, ami nem abszolút értelemben jó, hanem a számára hasznos vagy gyönyörködtető jó, illetve ellentmond az isteni igazságosságnak, akkor a törvény az alattvalókat nem abszolút értelemben, hanem bizonyos szempontból, vagyis az ilyen uralom vonatkozásában teszi jóvá. Így azonban jó található a természetüknél fogva rossz dolgokban is, ahogy jó rablónak nevezünk valakit, mivel a céljának megfelelően cselekszik.

Az első ellenvetésre tehát azt kell mondanunk, hogy az erény kétféle, ahogy a fentebb (q. 63, a. 2) mondottakból kitűnik: szerzett és belénk öntött. Ámde mindkettővel közreműködik a szokásszerű cselekvés, de különböző módon: a szerzett erényt okozza, a belénk öntött erényre pedig felkészít, és a már birtokolt belénk öntött erényt megőrzi és gyarapítja. Mivel pedig a törvény azt a célt szolgálja, hogy irányítsa az emberi cselekedeteket, annyira teszi jóvá a törvény az embereket, amennyire közreműködnek az emberi cselekedetek az erény érdekében. Ezért mondja a Filozófus is a Politika 2-ben, hogy "a törvényhozók szoktatás által tesznek jóvá".

A második ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy nem mindig az erény tökéletes jósága folytán engedelmeskedik valaki a törvénynek, hanem olykor a büntetéstől való félelemből, máskor pedig egyedül az ész követelménye miatt, ami az erény kezdete, amint fentebb (q. 63, a. 1) mondottuk.

A harmadik ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy bármely rész jóságát az egészhez való viszonya alapján vizsgálhatjuk, ezért mondja Augustinus is a Confessiones 3-ban, hogy "erkölcsileg minden rész rossz, amely az egésszel nem illik össze". Mivel pedig bármely ember az állam része, egy ember csakis akkor lehet jó, ha megfelelő viszonyban van a közjóval, és az egész csakis a vele arányos részekből állhat megfelelően össze. Ezért az állam közjava csakis akkor állhat fenn, ha a polgárok, vagy legalábbis a vezetők erényesek. De a közjóhoz elegendő, ha a többiek annyira erényesek, hogy engedelmeskednek a fejedelmek parancsolatainak. Ezért mondja a Filozófus a Politika 3-ban: "A fejedelem és a jó ember erénye ugyanaz, de nem ugyanaz bármely polgárnak és a jó embernek erénye."

A negyedik ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy a zsarnok törvénye nem követi az észt, ezért abszolút értelemben nem törvény, hanem a törvény egyfajta elfajulása. Mégis, ha van benne valami a törvény mivoltából, arra irányul, hogy a polgárok jók legyenek. Nem rendelkezik ugyanis a törvény teljes mivoltával: csakis annyit őriz meg belőle, hogy valamely elöljáró követelménye az alattvalókkal szemben. Arra törekszik, hogy az alattvalók megfelelően engedelmeskedjenek a törvénynek, ami azt jelenti, hogy legyenek jók, nem abszolút értelemben, hanem az ilyen uralommal való viszonyban.