Vajon a régi törvény jó volt-e?

Az első problémát így közelítjük meg: úgy látszik, hogy a régi törvény nem volt jó.

1. Az Ez 20,25 ugyanis ezt mondja: "Olyan parancsokat adtam nekik, amelyek nem voltak jók, olyan ítéleteket, amelyek nem tartanak életben." Ámde a törvény csakis az általa tartalmazott parancsok jósága miatt mondható jónak. Tehát a régi törvény nem volt jó.

2. Ezenkívül, a törvény jósága megköveteli, hogy az emberek számára üdvös legyen, ahogy Isidorus mondja. Ámde a régi törvény nem volt üdvös, hanem inkább halált hozó és ártalmas. Az Apostol ugyanis ezt mondja a Róm 7,8-ban: "Törvény nélkül a bűn halott volt. Valamikor törvény nélkül éltem, de azután jött a parancs, a bűn feléledt, én pedig meghaltam." A Róm 5,20-ban pedig ezt: "Közben adatott a törvény, hogy szaporodjon a bűn." Tehát a régi törvény nem volt jó.

3. Ezenkívül, a törvény jósága megköveteli, hogy a természet és az emberi szokások szerint megtartható legyen. De a régi törvény nem volt ilyen. Péter ugyanis ezt mondja az ApCsel 15,10-ben: "Mit teszitek próbára Istent, miért akarjátok a tanítványok nyakára rakni az igát, amelyet sem atyáink, sem mi nem bírtunk elviselni?" Tehát a régi törvény nem volt jó.

Ezzel szemben áll, amit az Apostol mond a Róm 7,12-ben: "A törvény természetesen szent, a parancs is szent, igaz és jó."

Válaszul azt kell mondanunk, hogy a régi törvény kétségtelenül jó volt. Ahogy ugyanis valamely tanítás igazsága abból mutatható ki, hogy megfelel a helyes észnek, ugyanúgy valamely törvény jósága is abból bizonyítható, hogy összhangban van a helyes ésszel. Ámde a régi törvény összhangban volt az ésszel, mivel az ésszel ellentétes vágyakat visszatartotta, ahogy kitűnik ebből a parancsból: "Ne kívánd el felebarátod dolgát" (2Móz 20,17). Tiltott minden bűnt, ami az ésszel ellentétes. Nyilvánvaló tehát, hogy jó volt. Ezért mondja az Apostol a Róm 7,22-ben: "A belső ember szerint az Isten törvényében lelem örömöm". Továbbá a Róm 7,16-ban: "Egyetértek a törvénnyel, mert jó."
De meg kell jegyeznünk, hogy a jónak különböző fokozatai vannak, ahogy Dionysius mondja a De Divinis Nominibus-ban: létezik ugyanis tökéletes és tökéletlen jó. Az eszközökben akkor tökéletes a jóság, amikor valami természeténél fogva elégséges ahhoz, hogy a célhoz elvezessen; tökéletlen jó pedig az, ami tevékenységével valamelyest hozzájárul a célba jutáshoz, de nem elégséges ahhoz, hogy oda elvezessen. Ahogy tökéletesen az olyan orvosság jó, ami az embert meggyógyítja; a tökéletlen orvosság pedig segíti az embert, de meggyógyítani nem képes. De tudnunk kell, hogy más és más az emberi és az isteni törvény célja. Az emberi törvény célja az állam időleges nyugalma, amely cél elérésére elegendő tiltani azokat a külső rossz cselekedeteket, amik megzavarhatják az állam békés állapotát. Az isteni törvény célja pedig elvezetni az embereket az örök boldogságra, amely cél elérését bármely bűn akadályozza; nemcsak a külső cselekedetek, hanem a belső actusokkal elkövetett bűnök is. Ezért ami elégséges az emberi törvény tökéletességéhez (tudniillik a bűnök tiltása és a törvényszegők megbüntetése), nem elégséges az isteni törvény tökéletességéhez, amihez az szükséges, hogy az embert teljesen alkalmassá tegye az örök boldogságból való részesedésre. Ez csakis a Szentlélek kegyelme által jöhet létre, amely révén "kiárad szívünkbe Isten szeretete", amely tökéletessé teszi a törvényt: ugyanis "Isten kegyelme az örök élet", ahogy a Róm 6 [23] mondja. De ezt a kegyelmet a régi törvény nem adhatta meg, ez ugyanis Krisztusnak volt fenntartva, mivel "a törvényt Mózes közvetítette, a kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által lett osztályrészünk". Innen adódik, hogy a törvény jó, de tökéletlen, ahogy a Zsid 7,19 mondja: "A törvény nem vezetett el a tökéletességre."

Az első ellenvetésre tehát azt kell mondanunk, hogy az Úr az idézett helyen a ceremoniális törvényekről beszél, amik nem mondhatók ugyan jóknak, mivel nem közvetítettek kegyelmet, ami által az emberek a bűntől megtisztulnának, de rajtuk keresztül bűnösnek mutatkoztak. Ezért jelentős kijelentés, hogy Isten "olyan ítéleteket" adott, "amelyek nem tartanak életben", vagyis amelyek a kegyelem életét nem nyerhetik el, és a szöveg így folytatódik: "beszennyeztem őket áldozati ajándékaikkal", vagyis megmutattam, hogy szennyezettek, "amikor felajánlják bűneikért elsőszülötteiket".

A második ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy a törvényről nem mint létrehozó okról, hanem mint alkalomról mondja a Szentírás, hogy ölt, és ezt a maga tökéletlenségével tette, amennyiben nem közölt kegyelmet, amely által az emberek képesek lettek volna teljesíteni, amit parancsolt, illetve elkerülni, amit megtiltott. Így ezt az alkalmat nem az emberek adták, de éltek vele. Ezért mondja az idézett helyen az Apostol: "A bűn, miután alkalomra tett szert a parancsolat által, félrevezetett és megölt engem." Ezt szintén azért mondja: "belépett a törvény, hogy túláradjon a bűn", ahol a "hogy" kötőszót nem oksági, hanem következményes értelemben kell vennünk, amennyiben tudniillik az emberek a törvénytől alkalmat kapva gyakrabban vétkeztek, egyrészt, mert a törvény tiltása után súlyosabb volt a bűn, másrészt, mivel megnőtt a vágy, ugyanis jobban kívánjuk azt, ami meg van tiltva.

A harmadik ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy a törvény igája nem volt elviselhető a segítő kegyelem nélkül, amit a törvény nem adott meg. A Róm 9,16 ugyanis ezt mondja: "Nem azon áll, aki akar vagy erőlködik", tudniillik Isten parancsolatainak megtartását illetően, "hanem a könyörülő Istenen". Ezért mondja a Zsolt 118,32: "Parancsolataid útján haladtam, amikor kitágítottad szívemet", tudniillik a kegyelem és a szeretet ajándékával.