Vajon megfelelő volt-e, hogy Isten a régi törvényt Mózes idejében adta?

A hatodik problémát így közelítjük meg: úgy látszik, nem volt megfelelő, hogy Isten a régi törvényt Mózes idejében adta.

1. A régi törvény ugyanis a Krisztuson keresztül elérhető üdvösségre hangolt, amint mondottuk (a. 2-3). Ámde az ember a bűnbeesés után azonnal rászorult erre az üdvösségre segítő eszközre. Tehát tüstént a bűnbeesés után kellett volna adni a régi törvényt.

2. Ezenkívül, a régi törvényt Isten azok megszenteléséért adta, akik közül később Krisztus született. Ámde először Ábrahám kapta meg az ígéretet "az utódjáról", aki Krisztus, ahogy az 1Móz 12,7 mondja. Tehát mindjárt Ábrahám idejében kellett volna adni a régi törvényt.

3. Ezenkívül, ahogy Krisztus nem született Noé más leszármazottjától, csak Ábrahámtól, aki az ígéretet kapta, ugyanúgy nem született Ábrahám más leszármazottjától, csak Dávidtól, aki számára Isten az ígéretet megújította, ahogy a 2Sám  23,1 mondja: "Annak a férfinak a szavai, akinek a számára rendelkezés történt Jákob Istenének Felkentjéről.". Tehát a régi törvényt Dávid kora után kellett volna adni, ahogy Ábrahám ideje után lett adva.

Ezzel szemben áll, amit az Apostol mond a Gal 3,19-ben: "A törvényt a törvényszegés miatt kaptuk, amíg el nem jött a leszármazott, akinek az ígéret szólt. Angyalok által lett rendezve a közvetítő révén," tehát "rendezhetően lett adva", ahogy a Glossza mondja. Tehát megfelelő volt, hogy a régi törvény abban az időrendben legyen átadva.

Válaszul azt kell mondanunk, hogy Isten a legmegfelelőbb időben adta Mózes idejében a régi törvényt. Ennek két oka van, annak megfelelően, hogy bármely törvényt az emberek kétféle nemének adnak. Kapják ugyanis a keményszívű, gőgös emberek, akiket a törvény megzaboláz és megszelídít; de adják a jóknak is, akik a törvény által kioktatva segítséget kapnak megtenni, amit szándékoznak. Megfelelő volt tehát a régi törvényt ilyen időben adni az emberek gőgjének leküzdésére. Két dolog miatt kevélykedik ugyanis az ember: a tudása és a hatalma miatt. A tudása miatt, mintha a természetes ész elég lenne neki az üdvösségre. Ezért az ember gőgjének leküzdésére Isten megengedte, hogy az ember saját eszének irányítását kövesse, az írott törvény támasza nélkül, és tapasztalatból megtanulhatta, hogy az esze fogyatékosságot szenvedett, hiszen az emberek Ábrahám idejében a bálványimádásig és a legrútabb bűnök elkövetéséig süllyedtek. Ezért ezen idők után szükséges volt írott törvényt adni az emberi tudatlanság gyógyszeréül, mivel "a bűn megismerésének a törvény az alapja", amint a Róm 3,20 mondja. - De miután az embert felvilágosította a törvény, a gyengesége leküzdötte a kevélységet, amikor nem tudta teljesíteni, amit megismert. Ezért, ahogy az Apostol következtet a Róm 8,3-ban: "Amire a törvény nem volt képes, azt Isten véghezvitte: elküldte tulajdon Fiát a bűn miatt, ... hogy a törvény beteljesedjék rajtunk.".
A jók számára pedig Isten a törvényt segítségül adta. Ez a nép számára leginkább akkor volt szükséges, amikor a bűnök áradata miatt a természettörvény kezdett elsötétülni. De ezt a segítséget bizonyos rendelt időben kellett adni, hogy az emberek tökéletlen dolgok által legyenek elvezetve a tökéletességre. Ezért a természettörvény és a kegyelem törvénye között kellett adni a régi törvényt.

Az első ellenvetésre tehát azt kell mondanunk, hogy nem lett volna megfelelő rögtön az első ember bűne után adni a régi törvényt: egyrészt, mert az ember még nem ismerte fel, hogy arra szüksége van, mivel a saját eszében bízott, másrészt, mert a természettörvény követelménye akkor még nem homályosult el a bűnös szokás következtében.

A második ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy a törvényt csak népnek lehet adni, hiszen az közösségnek szóló parancs, amint mondottuk (q. 96, a. 1) Ezért Ábrahám idejében Isten bizonyos családnak szóló, mintegy házi parancsokat adott az embereknek. Később vált időszerűvé, hogy Isten törvényt adjon, amikor már Ábrahám utódai annyira elszaporodtak, hogy néppé váltak és megszabadultak a szolgaságból, ugyanis a szolgák nem részei egy népnek vagy országnak, amelynek kijár a törvény, ahogy a Filozófus mondja a Politika 3-ban.

A harmadik ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy mivel a törvényt egy népnek kellett adni, nemcsak azok kapták a régi törvényt, akiktől Krisztus született, hanem az egész nép, amely meg volt jelölve a körülmetélés jelével, amely az Ábrahámnak tett és általa hitt ígéret jele volt, ahogy az Apostol mondja a Róm 4,11-ben. Ezért Dávid előtt is törvényt kellett adni ennek a már összefogott népnek.