|
Vajon Isidorus megfelelően írja-e le a
tételes törvény tulajdonságait?
A harmadik problémát így közelítjük meg:
úgy látszik, hogy Isidorus helytelenül írja le a tételes
törvény tulajdonságait, amikor ezt mondja: "Legyen a
törvény tisztességes, igazságos, természetileg és a hazai
szokások szerint lehetséges, a helynek és időnek
megfelelő, szükséges, hasznos és világos, ne tartalmazzon
olyan valamit, ami a homályossága miatt tévedésbe ejt, és
ne magánszemély érdekében, hanem a polgárok közös hasznára
legyen szerkesztve."
1.
Fentebb ugyanis három feltételben fejtette ki a törvény
tulajdonságait, mondván: "Legyen a törvény mindaz,
amiről az ész megállapítja, hogy a vallással összhangban
van, a fegyelemnek megfelel, az üdvösségnek hasznára van."
Tehát később feleslegesen gyarapítja a törvény
feltételeit.
2.
Ezenkívül, az igazságosság a tisztesség része, ahogy
Tullius mondja a De Officiis-ben. Tehát miután azt mondta:
"tisztességes", feleslegesen teszi hozzá: "igazságos".
3.
Ezenkívül, Isidorus szerint az írott törvény a
felosztásban szemben áll a szokással. Tehát nem kellett
volna a törvény definíciójában azt mondani, hogy a "hazai
szokások szerint".
4.
Ezenkívül, a "szükségszerű" kétféle értelemben
mondható. Tudniillik ami abszolút értelemben szükségszerű,
lehetetlen, hogy másképpen létezzen vagy ne létezzen, és
az ilyen szükségszerűség nincs alávetve az emberi
ítéletnek, ezért nem tartozik az emberi törvényhez. Van
azután olyan dolog is, ami valamely cél érdekében
szükségszerű, és az ilyen szükségszerűség ugyanaz, mint a
hasznosság. Tehát felesleges mindkettőt, a "szükségest" és
a "hasznost" feltételnek mondani.
Ezzel szemben
áll magának Isidorusnak
a tekintélye.
Válaszul
azt kell mondanunk, hogy minden
egyes, célra irányuló dolog formáját a céllal való
arányosságnak kell meghatároznia: például a fűrész formája
olyan, ami megfelel a vágásnak, amint a Filozófus mondja a
Fizika 2-ben. Bármely szabályozott dolognak is, amelynek
mérték van szabva, a szabályával és mértékével arányos
formával kell rendelkeznie. Ámde az emberi törvény
mindkettővel rendelkezik, mivel célra irányuló valami,
továbbá szabály és mérték, amely magasabb rendű mértéket
követ, ami kétféle: isteni törvény és természettörvény,
mint a fentebb (q. 93, a. 3) mondottakból kitűnik. Az
emberi törvény célja pedig az, hogy az embereknek hasznára
legyen, ahogy a jogi szakértő is mondja. Ezért Isidorus
először a törvénynek három feltételt szabott: a vallással
összhangban legyen, amennyiben tudniillik az isteni
törvénnyel arányos; a rendnek megfeleljen,
amennyiben arányos a természettörvénnyel; az
üdvösségnek hasznára legyen, amennyiben az emberi
hasznossággal arányos.
Erre a háromra az általa később
említett összes többi feltételek visszavezethetők.
Ugyanis a "tisztességes" arra
vonatkozik, hogy a vallással összhangban legyen. Az
"igazságos, természetileg és a hazai szokások szerint
lehetséges, a helynek és időnek megfelelő" azt célozza,
hogy a rendnek megfeleljen. Az emberi rend ugyanis
elsősorban az ész rendjére vonatkozóan állapítható meg,
ami bennefoglaltatik az 'igazságos' szóban. Másodszor
megállapítható a cselekvő lények képességét illetően. A
rendnek ugyanis mindenki számára a maga lehetőségei
szerint kell megfelelőnek lennie, figyelembe véve a
természeti lehetőséget (nem lehet ugyanis ugyanazt
megkövetelni a gyermekektől, mint a felnőtt férfiaktól) és
az emberi szokásokat (nem élhet ugyanis az ember a
társadalomban egyedül, mások szokásait figyelembe nem
véve). Harmadszor, a kellő körülményekre vonatkozóan az a
követelmény, hogy a törvény "a helynek és időnek
megfelelő" legyen. - A folytatás pedig, "a szükséges,
hasznos " stb. arra vonatkozik, hogy az üdvösségnek
hasznára legyen: a szükségesség a rossz dolgok
távoltartását, a hasznosság a jó dolgok elérését célozza,
a világosság pedig attól az ártalomtól óv meg, ami magából
a törvényből származhat. - Mivel pedig, amint fentebb (q.
90, a. 2) mondottuk, a törvény a közjóra irányul, a
meghatározás utolsó részében ez fejeződik ki.
Ezzel nyilvánvaló a válasz az
ellenvetésekre. |
