Vajon lehet-e a szokásnak törvényereje?

A harmadik problémát így közelítjük meg: úgy látszik, hogy a szokásnak nem lehet törvényereje, és a szokás nem képes eltörölni a törvényt.

1. Az emberi törvény ugyanis a természettörvényből származik, amint a fentebb (q. 93, a. 3 és q. 95, a. 2) mondottakból kitűnik. Ámde az emberek szokása nem változtathatja meg sem a természettörvényt, sem az isteni törvényt. Tehát az emberi törvényt sem változtathatja meg.

2. Ezenkívül, több rosszból nem jöhet létre egy jó. Ámde aki a törvény ellen kezd cselekedni, rosszat tesz. Tehát hasonló cselekedetek sokasodása esetén nem jön létre valami jó. Ámde a törvény bizonyos jó, mivel az emberi cselekedetek szabálya. Tehát a szokás által nem törlődik el a törvény, hogy magának a szokásnak legyen törvényereje.

3. Ezenkívül, törvényt hozni azok a hivatalos személyek illetékesek, akik a közösséget irányítják, ezért magán személyek nem hozhatnak törvényt. Ámde a szokást magán személyek cselekedetei erősítik meg. Tehát a szokásnak nem lehet törvényereje, ami a törvényt eltörölné.

Ezzel szemben áll, amit Augustinus mond az Epistola ad Casulanum-ban: "Isten népének szokását és az ősök intézkedéseit törvényként kell kezelni, és ahogy az isteni törvények megszegőit, ugyanúgy az egyházi szokások megvetőit is meg kell fékezni."

Válaszul azt kell mondanunk, hogy minden törvény a törvényhozó értelméből és akaratából ered: az isteni törvény és a természettörvény az Isten ésszerű akaratából, és az emberi törvény az ember ésszel szabályozott akaratából. Ámde ahogy az embernek a cselekvésre vonatkozó értelme és akarata szóval jut kifejezésre, ugyanúgy megnyilvánul cselekvéssel is: ugyanis úgy tűnik, hogy mindenki azt választja jónak, amit cselekvéssel végrehajt. Ámde nyilvánvaló, hogy emberi szóval a törvény meg is változtatható és ki is hirdethető, amennyiben az emberi szó kinyilvánítja az emberi ész belső változását és fogalmát. Tehát cselekedetek, főleg szokássá váló ismételt cselekedetek által is megváltoztatható és kihirdethető a törvény, és törvényerővel rendelkező valami okozható, amennyiben az ismételt külső cselekedetek leghatékonyabban kinyilvánítják az akarat belső változásait és az ész fogalmait. Amikor ugyanis valami többször létrejön, úgy tűnik, hogy az ész megfontolt ítéletéből jön létre. Ennek alapján a szokásnak törvényereje, törvényt eltörlő és törvényeket értelmező funkciója van.

Az első ellenvetésre tehát azt kell mondanunk, hogy a természettörvény és az isteni törvény az isteni akaratból származik, ahogy mondottuk. Ezért csak isteni tekintéllyel változtatható meg, az emberi akaratból származó szokással nem. Ezért semmilyen szokásnak nem lehet törvényereje az isteni törvénnyel vagy a természettörvénnyel szemben. Isidorus ugyanis ezt mondja a Synonymes-ben: "A szokás hajoljon meg a tekintély előtt; a törvény és az ész győzze le a rossz gyakorlatot."

A második ellenvetésre azt kell mondanunk: amint fentebb (q. 96, a. 6) mondottuk, az emberi törvények bizonyos esetekben fogyatékosak: ezért lehetséges olykor a törvényen kívül cselekedni, olyan esetben tudniillik, amelyben fogyatékos a törvény, de a cselekedet mégsem lesz rossz. Amikor az emberek valamilyen változása miatt az ilyen esetek sokasodnak, a szokás által nyilvánvalóvá válik, hogy a törvény többé nem hasznos, ahogy nyilvánvalóvá válna, ha a korábbival ellentétes törvényt szóval tennének közzé. Ha azonban még megmarad ugyanaz az ok, ami miatt az előző törvény hasznos volt, nem a szokás győzi le a törvényt, hanem a törvény a szokást, hacsak nem azért tűnik az előző törvény haszontalannak, mivel "a hazai szokás miatt nem lehetséges", vagyis nem valósul meg a törvény egyik feltétele (q. 95, a. 3). A közösség szokását ugyanis nehéz megváltoztatni.

A harmadik ellenvetésre azt kell mondanunk, hogy a közösség, amelyben a szokás kialakul, kétféle lehet. Ha ugyanis szabad közösségről van szó, olyanról, amely magának törvényt hozhat, nagyobb erejű az egész közösségnek valami követésére irányuló egyetértése, amit a szokás nyilvánít ki, mint a fejedelem tekintélye, akinek csak annyiban van törvényhozó hatalma, amennyiben a népet, a közösséget képviseli. Ezért, noha egyes személyek nem hozhatnak törvényt, mégis törvényt hozhat az egész nép. - Ha pedig a közösségnek nincs szabad hatalma arra, hogy törvényt hozzon magának, illetve a felsőbb hatalomtól hozott törvényt eltörölje, az ilyen közösségben érvényesülő szokásnak mégis törvényereje van, amennyiben azok, akiknek joguk van e közösség számára törvényt hozni, eltűrik ezt a szokást. Ebből ugyanis kitűnik, hogy jóváhagyják azt, amit a szokás bevezetett.